Magna Hungaria logo
Magna Hungaria szólógitár : Mód Szabolcs
Bass : Flosz Gábor
Dob : Fekete Gyula
Ének : Novák Árpád

Koncertarchívum:
2009-10-22 Budapest - Crazy Mama - 1956 emlékkoncert - Nemzeti Rockerek.hu Találkozó [Képtár]
2010-01-16 3 - Győri Petőfi Sándor Művelődési Ház - Romantikus erőszak, Magna Hungaria koncert [Képtár]
2010-10-09 Budapest - Big Bike Pub - Rockerek éjszakája III. [Képtár]
...A történet 1995-ben kezdõdött, amikor valaki megálmodta ezt a zenekart. Az álmot tett követte, és a barátokból verbuvált kis csapat hangszert ragadott, (volt aki életében elõször) hogy a maga módján szót emeljen a nemzetet ért sérelmekért, igazságtalanságokért. A legénység a kezdetkor: Akkoriban még neve sem volt a zenekarnak Többnyire Egészséges Fejbõr dalokat játszva, gyakoroltunk. A kezdeti nehézségeken túljutva összeültünk, s úgy gondoltuk, azért mi ennél többet akarunk. Fogtuk a kis cetliket és megpróbálkoztunk a szövegírással. A szövegek alá zenét „komponáltunk” és megszülettek az elsõ saját dalok. Közben a tagok is cserélõdtek.Máli PéterénekAz elsõ koncert Szentendrén volt az Egészséges Fejbõrrel, akiknek sokat köszönhet a zenekar. Rengeteg dologban segítettek és lehetõséget adtak, hogy átesve a „tûzkeresztségen” megmutassuk magunkat a közönségnek. Sajnos a koncert után az énekes távozott, és helyére visszatért Loyzi. A váltás nem okozott nagy törést már egy hónap múlva ismét a színpadon álltunk, igaz megváltunk a szólógitárostól, így Vadas Tibor látta el az õ feladatát is. Általában a Fejbõrrel és az Új hajnallal koncerteztünk a fõvárosban. 1997Amikor összeállt az elsõ 12 dal, úgy döntöttünk rögzítjük az anyagot, de sajnos idõ és pénzhiány miatt a felvett dalok gyengécskére sikeredtek, így ez a demó sohasem látott napvilágot. A „stúdió munkák” után Vadas Tibor, egyéb teendõi miatt távozott körünkbõl. A gitáros hiányát Dunai József (Golyó) pótolta, aki által a zenénk kicsit Rock n Rollosabb lett.1998Végre összeállt minden ahhoz, hogy ismét megpróbálkozzunk a dalok rögzítésével. Ezúttal minden úgy és olyanra sikerült, ahogy elképzeltük. Megszületett elsõ albumunk az Õseink földjén, melyet a Rockworld segítségével tudtunk megjelentetni. Köszönet! Elsõ vidéki fellépésünk Békésben volt a Titkolt ellenállás és a Stratégia társaságában.1999A tagok ismét cserélõdtek. Golyó kivált a zenekarból, utódját keresve leltünk rá Mód Szabolcsra. Fekete József helyett pedig Fekete Gyula ült a dobok mögé. Az élet nem állt meg. Készültek az új dalok és még az év végén felvettük a második, Mi magyar zenére… címû anyagot. Erre az albumra, már külsõsöktõl is kaptunk szövegeket, melyekért ezúton is köszönetet mondunk.2001Újabb csere a dobok mögött. Fekete Gyula helyére, Kovács Attila került. Õ csupán egy koncerten vett részt a Wigwamban, valamint közremûködött az Õrizd és a Névtelenül dalok rögzítésében, melyek az emlékezetes 2001-es betiltott Fehér karácsony apropójára készült Fehér Karácsony – Magyar Betiltva címû válogatás lemezen szerepeltek. Ezután Attila valahogy eltûnt.2002Novák Elõd, (Ifjú Magyarok Egyesülete) Mód Szabin keresztül megkereste a zenekart, és felkért bennünket, hogy készítsünk el egy 8 dalból álló felvételt. A lemezen revíziós dalok szerepeltek modernebb formában, indulók, melyeket énekelni lehet felvonulásokon, rendezvényeken. A kiadvány célja az volt, hogy a fiatalok is megismerjék ezeket a dalokat, melyeknek van értelme, van tartalma, van jelentése és jelentõsége, nem úgy, mit azok az üres, tartalmatlan, semmirõl nem szóló zenék, amikkel a médiák szédítik a nagyérdemût. A stúdiómunkák alatt éppen nem volt dobosunk, így Vraskó János segített ki minket. A felvételeken az Ifjú Magyarok Egyesületének néhány tagja is közremûködött.. Mindezek után volt kb. 1 év leállás, aztán újra összeálltunk... 200656' os eseményekre emlékezve a zenekar részt vett egy válogatás lemezen, mely Hõsök vére címen került a közönség elé. Dalunk címe Requiem 56' 2007A zenekar ismét átalakult. Csere az énekes poszton. Loyzit váltotta Tompach Gyuri.Mód Szabi visszatért a zenekarhoz, idõközben megfordult a Romantikus erõszak, és a Magozott cseresznye zenekarokban. 2008.Sántha Jani bejelentette távozását, utódját keresve a Fekete Gyuszi került képbe, õ már korábban a zenekar tagja volt, õ dobolt a Mi magyar zenére albumon. Õ idõközben a Cheerokee hard rock zenekarban erõsítette a gárdát.2009Hosszas várakozás után sikerült új lemezzel kirukkolni ''Vakvilág"" címen.
*****************************************
"2009 utolsó koncertjét Szentendrén, Az Overcast és egykori Aquincum zenekarok énekesével, Novák "Árposz" Árpáddal élhettük meg, aki jelenleg vendégként szerepel a zenekarban, s ha Isten is úgy akarja, talán õ lesz a zenekar új hangja".
2011 február.A zenekar befejezi pályafutását."Az elmúlt egy-két évben igen jelentős átalakulások történtek a zenekarunk berkein belül. Soha nem csináltunk titkot abból, hogy a körülöttünk zajló változások csupán apró előszelei egy igen jelentős átalakulásnak, de azt számunkra is csak az elmúlt hetek eseményei tették egyértelművé, hogy a választott utunk, gyakorlatilag a zenekar végét jelenti. Nehéz döntés bejelenteni egy másfél évtizede tartó történet lezárását, hisz mindannyiunk számára ez a zenekar célt, barátságot, testvériséget és a szabadságunkat jelentette. Számtalan érv szólt mind a folytatás, mind a leállás mellett. Végül a dobosunk, Fekete Gyuszi távozása volt a meghatározó tény ami pontot tett a mondat végére, de mint mindennek, ennek a döntésnek is voltak előzményei. Egymás közt, már korábban is szó volt arról, hogy a zenekar befejezi a munkáját. Néha úgy éreztük magunkat, mint a pék aki minden reggel megsüti a kenyerét, s estére kidobja, mert a nyakán marad. A mindennapok hajtása mellett sajnos túl kevés energiánk maradt arra, hogy a zenei világban is az árral szemben evezzünk. Úgy érezzük, hogy túl keveseknek sikerült átadnunk a zenekar igazi mondanivalóját, ami gyakorlatilag a nehézségek ellenére is a saját út megválasztásáról szólt. Ennek értelmében nem vettük fel az épp aktuális irányokat, és nem követtük a mások által kitaposott ösvényt. A megszokottól eltérően alkottunk, a jövőbe néztünk, válaszokat és megoldást kerestünk a sokakat foglalkoztató kérdésekre és problémákra, mindamellett, hogy tudomást vettünk arról mi is történik körülöttünk, és a magunk módján reagáltunk is ezekre az ingerekre. Hogy mi lesz ezután, nem tudhatjuk. A közöttünk kialakult, testvéri viszony emberileg biztosan összetart minket, mindamellett, hogy közösek a céljaink és az elképzeléseink, mind zeneileg, mind világszemléletileg. Mindenkinek köszönjük ezt a 15 évet, aki őszintén kitartott mellettünk! Köszönjük a dicséretet és a kritikát, a baráti hozzáállást...”Köszönjük, hogy hisztek, és köszönjük, hogy tesztek...ez volt a Magna Hungaria.
<
****Ének : Novák Árpád ****
Flosz Gábor : Basszgitár ****
Mód Szabolcs : Szólógitár ****
Fekete Gyula : Dobok ****
Készülnek az új dalok, kisebb bulikat szervezünk, és ha meghívást kapunk, annak igyekszünk eleget tenni.
Szeretnénk, ha minél többen megismernék a zenénket, és a koncerteken velünk együtt énekelné a dalainkat.

Albumok :

Őseink földjén (1998)
Magna Hungaria - Őseink földjén1.Emlékül 1920 [mp3]
Mi magyar zenére (1999)
Magna Hungaria - Mi magyar zenére1.Kitörés [watch video]
2.Nyári bál [mp3]
3.Mi magyar zenére [mp3]
Magyar betiltva/válogatás (2002)
Magna Hungaria - Magyar betiltva/válogatás1.Őrizd [mp3]
2.Névtelenül [mp3]
Hősök vére / Válogatás (2006)
Magna Hungaria - Hősök vére / Válogatás1.Requiem 56` 
Összetartás-Kitartás / Válogatás (2009)
Magna Hungaria - Összetartás-Kitartás / Válogatás1.Kinek hiszel? [watch video]
Vakvilág (2009)
Magna Hungaria - Vakvilág1.Rémálom [watch video]
2.Harc [mp3][watch video]
3.Új generáció [watch video]
4.Nemzeti szín zászlónk [watch video]
5.Marosvásárhely [watch video]
6.Kinek hiszel? 
7.Tudod a nevem [watch video]
8.Nem!!! [watch video]
9.Emelj szót [watch video]
10.Nemzetáruló [watch video]
11.Nincs visszaút [watch video]
100% Magyar vol 2. / Válogatás (2010)
Magna Hungaria - 100% Magyar vol 2. / Válogatás1.Új szelek 

Kedvencek közé jelölték :
88swastika, 93Totenkopf23, renegade24, pyton28, riotgirl1996, LANDSER, Giorgi, Füles1488, Balkon, Dancsyka, Sticke, koko815, zsálya9323, szatyi17, DarkAvenger, Hunor88, Táltos, Pater, Roby (Dj Metal), rockkohász processzor, Éjféli lány18, hellhammer, kacsa1234, kennyhu, Schutzengel, Fanyi, Kapitány, Antikommcsi, Kotorka, Szoki88, avenger_szisz, Arposz, szandra1226, ÜTŐS, bekkgeking, An1ta, kszl, rock82, Vecchio, steel985, peter7802, Rocker_cica, OiPalko

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Gabess
Gabess
2011.10.20. 16:23:01
Köszi.
Szerintem is jól sikerűlt a lemez. Jelenleg nem sok esélyét látom koncertnek.
Ott van az erő, az egyszerű magyarban, egyenes derékkal áll minden viharban. Userbars.pl Free userbars Free userbars Free userbars
apolo
apolo
2011.10.16. 20:20:00
a vakvilág remek album,sajnálom hogy vége...azért néha 1-1 koncertet bevállalhatnátok.
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0072 s
© magnahungaria.rockerek.hu